Vásárlóink igénye mentén fejlődik az Adácsi üzlet

Coop Adács

Idén tavasszal teljes felújításon ment keresztül az adácsi üzletünk, így a már megújult boltban várjuk a kedves vásárlókat.

A felújítás során a polcok felületét közel 50 százalékkal növeltük, így szélesebb termékválasztékkal tudunk szolgálni. Emellett a bolt eladótere 30 százalékkal nőtt, valamint a polcok és a hűtők új elrendezése a korábbinál kényelmesebb vásárlást tesz lehetővé még nagyobb vevőlétszám esetén is. A hűtött polcok és pultok mennyisége közel a duplájára növekedett, így a hűtött termékek terén is szélesebb választék és nagyobb árumennyiség mutatható be.

Az épület temperálása korszerű hőszivattyús rendszerrel valósul meg, mely a hűtők hulladékhőjét is képes felhasználni a fűtés során.

Odafigyelünk a környezettudatos működésre, ugyanis a tetőn napelemes rendszer került telepítésre, ami által nincs káros anyag kibocsátás a működés közben, tehát tiszta energiából fedezzük az energiaszükségletet.

A bolti háttér is megújult, így a szakosított tárolás és áruelőkészítés is magas minőségben valósul meg, akárcsak a hűtéstechnika, ami szintén megújításra került. Az új eszközök az energiahatékonyság, a környezettudatosság és az élelmiszerbiztonság területén hatalmas előrelépést jelentenek, emellett az sem utolsó szempont, hogy esztétikusak és a korábbinál nagyobb felületet tudnak biztosítani a széles termékválaszték bemutatásához.

A felhasznált áram mennyisége a korábbi rendszerhez képest 50 százalékkal csökkent, az új csoportgépünknek köszönhetően, amelyről a hűtőbútorok üzemelnek és nem utolsó sorban világviszonylatban az egyik legkorszerűbbnek számít.

A központi felügyeleti rendszer által kerülnek folyamatos monitorozásra a hűtött bútorok és kamrák, valamint a hőmérsékletek naplózásra kerülnek, így az áruk tekintetében visszamenőleg is ellenőrizhető, hogy megfelelőek voltak-e a tárolási körülmények.  Abban az esetben, ha meghibásodás történne azonnal jelzést ad a felügyelet, így elkerülhető az áruk nem megfelelő hőmérsékleten történő tartása. Mindezzel azt szeretnénk garantálni, hogy a hűtött termékek a lehető legtovább megőrizzék minőségüket.

A megvalósult beruházás nagyban hozzájárul ahhoz a törekvésünkhöz, hogy innovatív rendszerek alkalmazása által a környezetet a lehető leginkább megóvva szolgáljuk ki a vásárlókat magas minőségben és esztétikus környezetben.

Természetesen továbbra is az a célunk, hogy a vásárlók kellemesen érezzék magukat üzletünkben, emellett kedves, barátságos kiszolgálással és széles választékkel tudjunk a rendelkezésükre állni.